2018. november 22., csütörtök

Android gyorsító


Egy okostelefon nem lehet elég gyors – azt hiszem ebben egyetérthetünk. Ha appok közt váltogatunk, megnyitunk, bezárunk új alkalmazásokat, értékes tizedmásodpercek veszhetnek el rohanó világunkban lavírozó életünkből. Ki szeret várni a Facebookra, miközben vár a villamosra? Pattanjon az az Instagram-fiók, de izibe! Csettintésre ugorjon a Snapchat!


A BGR-en olvastuk, most továbbadjuk azt az egyszerű kis trükköt, amivel szempillantás alatt előbukkan egy app ablaka, amint rábökünk az ikonjára az érintőképernyőn.


A lényeg, hogy amikor okoseszközünk megjeleníti az éppen futó appok ablakait, akkor a mozgást valamilyen szinten animálja, amihez értékes processzoridőt is pazarol. Na, erre nyilván az égvilágon semmi szükség ugyebár, szóval le kellene tiltani, hogy a telefonunk ne animáljon semmit egy app megnyitásakor.


Ehhez először fejlesztői üzemmódba kell lépnünk. Ezt eléggé el szokták dugni a gyártók, hogy a felhasználók nehogy valamit elrontsanak a telefonjukon, kicsit mis is óvatosságra intünk mindenkit, hogy az alábbiakon kívül ne matassanak mélyebben a fejlesztői menüben.


Szóval amennyiben Android 8.0-nál frissebb oprendszer fut a telefonon, lépjenek be a beállítások menübe, és ott legalul a telefon névjegyébe. A "szoftver adatai" pontban jön az izgalmas rész: bökjenek egymás után hétszer a "Build száma" mezőre. Ezzel aktiválhatják a titkos, fejlesztői üzemmódot.




Na most vissza a beállítások menübe, és legalul megjelenik a "Fejlesztői beállítások" ("Developer options") lehetőség. Ebbe belépve egy hosszú listát találunk csupa érthetetlen és az alap felhasználó számára lényegtelen opcióval. Keressük ki valahol középtájt, esetleg kicsivel lentebb az "Ablakanimáció skálázása", "Áttűnésanimáció skálázása" és "Animátor időtartamának skálázása" pontokat. Ezekkel tudjuk a cikk témájául szolgáló gyorsítást elérni.




A fenti három opcióban az alapérték 1x, azaz az animációk 100 százalékos sebességen futnak. Ezt kell átállítani 0,5x-re, hogy kétszer gyorsabb legyen, vagy leginkább kikapcsolni, hogy egyáltalán ne is legyen.


Ennyi az egész. Próbálják ki (de közben máshoz ne nyúljanak), bámulatos lesz az eredmény, mintha egy új telefont tartanának a kezükben.

IndeX-BGR



Android Data Recovery

Flagship Android smart are plenty fast these days, and most of the stutters and stammers that used to impact their interfaces have been addressed. Sure you’ll still come across the odd bug and some frame skipping here and there, but for the most part Android phone vendors have really gotten their acts together. Of course, speed on a smartphone is like money or vacation days: you can never have enough. What you might not realize though, is that you don’t have to wait for a new phone with a next-generation processor or new faster RAM chips to enjoy a speedier experience on your Android smartphone.


DON'T MISSThe Sony noise cancelling headphones people flipped out over are back in stock at Black Friday’s priceEvery so often, we run a post like this one with instructions on how to adjust a few secret settings that will have an instant impact on your Android phone, speeding up the interface and making it feel so much faster. Why do we cover the same topic multiple times each year? Simple: because we have tens of millions of readers, and new readers tune in all the time. This trick is so simple and so useful that we want to give as many people as possible the opportunity to get in on the action.


This time around, there’s an impetus for our decision to cover this trick for the second time this year. Samsung recently released a new Android Pie beta for the Galaxy S9 that debuts the company’s new One UI, which is the new interface that will be found on future Android phones including the foldable Galaxy F. Now that users have gotten their hands on the beta, it’s been discovered that Samsung used this trick themselves by default in One UI!


So, what exactly are we talking about? Here’s how it works:


When you switch apps or top around through pop-ups, the speed of the animations that transition you from one screen to the next actually have a huge impact on the speed of the user interface. They already seem to move so quickly that you barely notice them. But believe it or not, doubling the speed of these animations actually has a massive impact on how fast your Android phone feels. And as you might have surmised by now, that’s exactly what we’re going to teach you how to do in this post.


As we mentioned, each time you open an app, close an app, open or tap out of pop-ups, or switch between apps, your phone plays a transition animation. This way there’s a smooth transition from one screen to the next, rather than just an abrupt image change. Those animations might seem fast, but there’s an easy way to speed them up even more and the end result is a phone that feel much faster with a UI that seems much more fluid. And the best part is that it couldn’t be easier to adjust these settings.


There’s a secret Settings menu inside Android’s Settings app called “Developer options” and it’s filled with a wide range of advanced options. It’s hidden by default — it is a secret, after all — but it’s simple to gain access to it on your phone.
Open the Settings app
If your handset runs Android 8.0+, tap System (skip this step if you’re on an earlier version of Android)
Scroll down and tap About phone
Scroll down again and tap Build number 7 times consecutively


There are so many different vendor versions of Android out there that the instructions on your phone may vary slightly, but a quick Google search should do the trick. Then once you’ve gained access to the Developer options on your phone, open it and scroll down until you see the following three settings:
Window animation scale
Transition animation scale
Animator animation scale


Next to each of the three aforementioned settings, you’ll see a “1x.” That number indicated that your animations are being played at 100% speed. To make them play twice as fast, all you need to do is tap each setting and change “1x” to “.5x,” then exit the Developer options section once you’re done. “.5x” is half of “1x,” of course, which means the same animation will be displayed in half the time. In other words, your transition animations will be twice as fast. Just to ensure there isn’t any confusion, be sure to select “.5x” and not “5x.”


Whether you’re the owner of an older Android phone that’s starting to feel a bit sluggish or you have a brand new flagship, your phone will feel brand new all over again by making these simple adjustments.

2018. október 19., péntek

60.000 szabadalmat tesz nyílt forráskódúvá a Microsoft




A Microsoft nemrég bejelentette, hogy a cég csatlakozik az ’Open Invention Network’-höz (OIN), avagy ’nyílt feltalálói hálózat’-hoz, egy olyan csoporthoz, mely egy licenszelési platformot biztosít a Linux és még 2400 más cég számára. Az OIN-ben egyéni fejlesztőktől kezdve igazi mammutcégekig mindenféle felállás megtalálható és a csoport maga azok kollekciója, akik a Linux rendszer rendelkezésére bocsátottak szabadalmakat, nyílt forráskódúvá téve azokat. Csatlakozása után a Microsoft-nak meg kell fogadnia, hogy a szabadalmak után nem indít pereket.

Nagy hír, hogy a Microsoft is csatlakozik ehhez a csoporthoz, hiszen sok Windows-exkluzív aspektus nehezen volt megvalósítható Linux rendszerek alatt, pedig szívesen láttuk volna őket. A fejlesztők azonban nem fognak unatkozni, hiszen több, mint 60.000 szabadalom/szabadalmaztatott kód áll a rendelkezésükre, hogy beépítsék azokat ilyen-olyan formában Linux rendszerekbe. Az OIN egyéb tagjai hozzáférhetnek a szabadalmak, patentek (tervrajzok) bármelyikéhez. Rendkívül kellemes hír ez azoknak a Linux és Android fejlesztőknek, akik korábban perek célkeresztjeibe kerültek lehetséges jogsértések miatt.

Miért jelentős még ez a lépés? Azért, mert a Microsoft nem fog többé részesedést szedni az Android alkalmazások készítőitől és forgalmazóitól, tehát egyrészt jól járnak a mobilos platformok, másrészt a Microsoft pénzügyei is vissza fognak esni (nem komoly mértékben, de kissé érezhetően). A Microsoft ennek ellenére azt állítja, hogy folytatni fogja a támogatását a Linux és Android platformoknak, hiszen nagyrészt a felhasználók és a vásárlók kérték ezt. Ezelőtt a Microsoft-nak egyébként látszólag olyan hírneve volt, hogy nem igazán hajlandó együttműködni a nyílt forráskódú kollektívával, azonban ezek a kétségek is eloszlani látszanak. A Microsoft úgy tűnik, hogy alátámasztja állítását, hogy támogatja a nyílt forráskódú, szabadon fejleszthető kollektívákat, mint amilyen a Linux közösség is.

A Linux egyébként már régóta alapul veszi rengeteg disztróban a Windows számos aspektusát. Az Ubuntu, mely a leghíresebb disztró, már szinte teljes mértékben vizuális alapú és szinte teljesen úgy működik, mint egy Windows operációs rendszer. A Linux-ot azonban azért szeretjük, mert vannak olyan disztrók is, melyek nagyrészt parancssor alapúak. Az egészben pedig az a legjobb, hogy minden nyílt forráskódú, tehát bárki számára elérhető!

hogyan.org



2017. július 10., hétfő

Linux AIO Ubuntu 17.04





We are pleased to announce the new version of Linux AIO Ubuntu 17.04 release in our Primary branch.

It contains 32bit, 64bit and mix version of ISOs, with official, untouched Ubuntu, Kubuntu, Ubuntu GNOME, Ubuntu MATE, Ubuntu Budgie, Xubuntu and Lubuntu 17.04 releases.

Due to limitations on SourceForge servers (max 5GB file can be uploaded) we needed to split ISO files. This is done by archiving ISO with .7z archiver in two parts. You need to download both parts and then to extract them. For extracting these files all you need is to have .7z archiver installed on your computer.

Download links are in Download section of website.

Always check downloaded file with MD5.

As you see there is a new Ubuntu flavour Ubuntu Budgie.

If you like our project you can support it with Donations via paypall.



2017. május 24., szerda

Beállítások migrálása Aptikkal Ubuntu alatt




Beállítások migrálása Aptikkal Ubuntu alatt Ebből a leírásból megtudhatod hogyan viheted át régi rendszeredről adataidat az újra. Az Aptik mentést készít a következő dolgokról:

-rendszer beállítások
-régi PPA tárolók
-szoftver csomagok
-alkalmazás beállítások
-témák
-felcsatolt eszközök információi
-felhasználói/csoport adatok
-Home könyvtár adatai
-ütemezett feladatok

Az elemekről egyenként vagy egyben készíthető mentés vagy visszaállítás. A mentés készülhet külső eszközre, majd egy új Ubuntu telepítés után a mentett adatok migrálhatók a rendszerre. Tehát az Aptik-kal sokkal gyorsabbá és könnyebbé válik a munka.

Aptik telepítése

Az Aptik működik a legtöbb Ubuntu alapú rendszeren, így pl. LinuxMint-en és az Elementary-n is. A telepítéshez nyitni kell egy Terminalt és beírni a következőket:

sudo apt-add-repository -y ppa:teejee2008/ppa

sudo apt-get update

sudo apt-get install aptik


Telepítés után elindíthatod a programot a menüből vagy Unity Dash-ból.




Ilyen az Aptik kinézete. 




Ahogyan a képernyőképből is kitűnik, az Aptik felülete elég barátságos. Még egy linuxban kevésbé járatos ember is könnyedén használhatja. A mentés megkezdése előtt ki kell választani a mentés helyét.




Mentési helynek megadható egy tetszőleges mappa vagy külső meghajtó. Ha megvan a cél hely, akkor kattints a Backup gombra. A következő ablakban az Aptik listázza a mentésre kerülő tételeket. Kattints újra a Backup gombra. Az Aptik megkezdi a mentést a kiválasztott helyre.




Ha mindent egyszerre akarsz menteni, akkor kattints alul a One-click backup gombra.






Szükség esetén kiválaszthatod mely elemek kerüljenek mentésre. 




A fentiekhez hasonlóan lehetőséged van egy elem visszaállítására a Restore gomb használatával.




Forrás:

2016. május 18., szerda

HOWTO: Ubuntu on Windows




As announced last week, Microsoft and Canonical have worked together to bring Ubuntu's userspace natively into Windows 10.

As of today, Windows 10 Insiders can now take Ubuntu on Windows for a test drive! Here's how...

1) You need to have a system running today's 64-bit build of Windows 10 (Build 14316).




2) To do so, you may need to enroll into the Windows Insider program here, insider.windows.com.




3) You need to notify your Windows desktop that you're a Windows Insider, under "System Settings --> Advanced Windows Update options"




4) You need to set your update ambition to the far right, also known as "the fast ring".




5) You need to enable "developer mode", as this new feature is very pointedly directed specifically at developers.




6) You need to check for updates, apply all updates, and restart.




7) You need to turn on the new Windows feature, "Windows Subsystem for Linux (Beta)". Note (again) that you need a 64-bit version of Windows! Without that, you won't see the new option.




8) You need to reboot again. (Windows sure has a fetish for rebooting!)




9) You press the start button and type "bash".




10) The first time you run "bash.exe", you'll accept the terms of service, download Ubuntu, and then you're off and running!







If you screw something up, and you want to start over, simply open a Windows command shell, and run: lxrun /uninstall /full and then just run bash again.

For bonus points, you might also like to enable the Ubuntu monospace font in your console. Here's how!

a) Download the Ubuntu monospace font, from font.ubuntu.com.




b) Install the Ubuntu monospace font, by opening the zip file you downloaded, finding UbuntuMono-R.ttf, double clicking on it, and then clicking Install.




c) Enable the Ubuntu monospace font for the command console in the Windows registry. Open regedit and find this key: HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Console\TrueTypeFont and add a new string value name "000" with value data "Ubuntu Mono"






d) Edit your command console preferences to enable the Ubuntu monospace font.




Cheers!

Ubuntu futtatása Windows 10 alatt



Ebből a cikkből kiderül, hogyan futtathatsz Ubuntut Windows 10 alatt.

1.) Először meg kell róla győződnöd, hogy 64 bites Windows 10-el rendelkezel.




2.) Részt kell venned a Windows Insider programban.



3.) A Windows asztalon meg tudsz a részvételről bizonyosodni a Rendszerbeállítások => Windows Update opciók menü alatt.




4.) Be kell állítanod a frissítést a beállító gyűrűn.



5.) Engedélyezned kell a "fejlesztői módot", mert ez az új jellemző kifejezetten fejlesztők számára érhető el.




6.) Ellenőrizned kell a frissítéseket, fogadj el minden frissítést és indítsd újra a gépet.




7.) Be kell kapcsolnod az új Windows jellemzőt, "Windows System for Linux (beta). Ismét bizonyosodj meg arról, hogy 64 bites Windowst használ. Enélkül nem láthatod az új funkciót.




8.) Újra szükséges egy restart.




9.) Nyomd meg a Start gombot majd írd be, hogy "bash".




10.) Amikor első alkalommal futtatod a bash.exe-t, akkor el kell fogadnod a felhasználási feltételeket, aztán már használhatod.







Forrás: http://blog.dustinkirkland.com/2016/04/howto-ubuntu-on-windows.html



2015. május 11., hétfő

CHROMIXIUM OS




Chromixium has reached stable status and it is available for download right-now by clicking on the above links. Please read the full release announcement in the news section before downloading. Chromixium is a 32 Bit, English language distribution.



Chromixium combines the elegant simplicity of the Chromebook with the flexibility and stability of Ubuntu’s Long Term Support release. Chromixium puts the web front and center of the user experience. Web and Chrome apps work straight out of the browser to connect you to all your personal, work and education networks.




Sign into Chromium to sync all your apps and bookmarks. When you are offline or when you need more power, you can install any number of applications for work or play, including LibreOffice, Skype, Steam and a whole lot more. Security updates are installed seamlessly and effortlessly in the background and will be supplied until 2019. You can install Chromixium in place of any existing operating system, or alongside Windows or Linux.




Download Chromixium-1.0-i386-hybrid.iso (32 bit download for PC) (update 28/04/2015: now supports transfer to USB using dd command).


The MD5 file verification checksum is 8bb8afef75b4832756fb6e47f8278b2c.
If you prefer, you can download Chromixium as a torrent: Chromixium-1.0-i386-Hybrid.torrent
(Sourceforge).



Chromixium torrents are now also now hosted on Linuxtracker.

The username and password for logging in and for launching the installer (ie sudo access) isuser.




Minimum requirements: 512MB RAM (1GB preferred), 1GHZ PAE capable Intel/AMD processor.Read more here.

Keep Up to Date: Follow us on Google+

Chromixium is a project to recreate the functionality, look and feel of Google’s Chrome OS on a conventional desktop, GNU/Linux base system.

Chromixium combines the best of Chrome OS and Ubuntu and will remain free, forever.

Chromixium is a free, modern, attractive and functional Open Source operating system for laptops, notebooks and desktop computers. It can be downloaded and transferred to a CD, DVD or USB stick in order to test it without changing your hard drive. It includes an installer, so you can quickly install it for a more permanent operating system. Chromixium combines the power of the web, with the power of the Ubuntu and GNU/Linux desktop ecosystem. Read more about this unique operating system here.

Popular Posts